Hírek : Mérlegen az elmúlt idény II. |
Mérlegen az elmúlt idény II.
2009.12.04. 14:31
Számadás: a vezetők értékelnek, hogyan szerepeltek a megye II-es csapatok az ősszel.
Mikepércs
– A gárda majd’ a legfiatalabb a másodosztályban, az átlagéletkor 18 év. Ennek tudatában maximálisan elégedett vagyok, ügyesek a gyerekek, a 10. hely szép eredmény. Ha együtt tudjuk tartani a csapatot, megfelelő erősítéssel akár az 5. helyig is eljuthatunk tavasszal – vélekedett Nagy Sándor, edző. – A megye II színvonala sokat javult, amiben nagy szerepet játszottak azok a fiatalok, akik középpontba kerültek. A játékvezetők kérdése kényes dolog, ezért nem is kommentálnám.
Nádudvar
Szkupi Tibor elnök maximálisan elégedett csapata teljesítményével.
– Jól szerepeltünk, szerencsére nem ragadtunk be az elején, sorozatban nyertük a meccseket. Volt egy hullámvölgyünk, ám azt sikerrel átvészeltük. A befejező fordulókban jól zártunk, a 4. hely kielégítő helyezés. A többi csapatról szólva, azt gondolom, hogy az utóbbi idők legszínvonalasabb mezőnye küzd a pontokért, nagyjából azonos képességűek a csapatok – ez vonatkozik a Déli csoportra is. Izgalmas tavaszi szezonra számíthatunk. A bírókat nem szeretném minősíteni, emberek ők is, természetesen tévedhetnek. Közöttük is vannak jó, közepes
és gyenge teljesítményűek, ám azt vallom, gólt a focistának kell rúgni, nem a játékvezetőknek– nyilatkozta.
Nyíracsád
– Egyáltalán nem vagyok elégedett a 9. hellyel. A csapatnak – képességei alapján – az első hat között lenne a helye – fogalmazott Patalenszki József, elnök, majd meg is magyarázta, minek köszönhető ez az eredmény: – Nem jöttek
úgy az eredmények, ahogy vártuk; annak ellenére, hogy itthon kitűnőek az edzési feltételek – nálunk a legjobb a pálya a megyében –, idegenben a redményesebbek voltunk. Bosszantó, hogy sokszor mindössze 1–0-ra kaptunk ki. A csapat most átalakulóban van, úgy néz ki tavasszal változik a felállás – mondta.
– A Tiszacsege kiemelkedik ebből a csoportból, ám tavasszal még akár az ő teljesítményük is változhat: kiderül, idegenben hogyan teljesítenek majd. A bírókkal nem voltak gondjaim – vélekedett a nyíracsádiak első embere.
Nyírábrány
– Annyi edzéssel, ami mögöttünk van maximálisan elégedettek vagyunk a 2. helyezéssel, és az őszi teljesítménnyel. Zömében jól sikerültek a meccseink, hazai pályán mindössze egy döntetlenünk volt – a listavezető Tiszacsege ellen –, a többi mérkőzésünket megnyertük, de idegenben is jó a mérlegünk, mindössze egyetlen meccsen vesztettünk pontot – értékelte az idényt Tóth Csaba, elnök.
– Úgy gondolom, a Tiszacsege megérdemelten lett első, hisz olyan játékosokat tudhat csapatában, akik magasabb szinten is megállnák a helyüket. Az első hat csapat kiváló, remélhetőleg az utolsók is felzárkóznak a középmezőnyhöz, és a végjátékban pörgős meccsekre számíthatunk. A játékvezetéssel nincs problémám, a 13 mérkőzésünkből egy alkalom sem volt, amin sérelmünk lett volna – nyilatkozta Tóth.
Forrás: HBN
|