Hírek : Elkezdődött a téli felkészülés |
Elkezdődött a téli felkészülés
2009.01.18. 13:35
Felnőtt labdarúgó csapatunk megkezdte felkészülését a tavaszi idényre.
Vasárnap 10 órára gyűltek össze a vámospércsi focisták a Vágóhíd utcai sportpályán, hogy megkezdjék a felkészülést a rosszul sikerült őszi idény után.
Elöljáróban Rosenfeld Sándor, az egyesület elnöke köszöntötte a mintegy 20 fő megjelent játékost, akik között egy új arc is felfedezhető volt Bence Zsolt személyében. A Nyírábrányból érkező játékos erősítést jelenthet kapus poszton.
Az elnök kifejezte elégedetlenségét a csapat őszi teljesítményével kapcsolatban, majd méltatta a játékosokat, hogy egy jó rajttal és két-három győzelemmel, már mindjárt a tabella elején találhatja magát a gárda. Mindehhez szükséges, a bajnokság kezdetéig lévő szűk két hónap kemény és kitartó munkája.
A csapat edzője Oláh Sándor felhívta a csapat figyelmét a nagyobb fegyelemre és csapatösszetartásra, aminek hiánya okozhatta az őszi gyengébb szereplést. Elmondta, hogy a jövőben keményebb eszközökhöz is nyúl a fegyelem megtartása érdekében. Továbbá felhvta még az erősen megfiatalodott keret figyelmét az edzések pontos és minél nagyobb létszámban történő megjelenésére.
Ezek után a csapat bemelegítés után egy ráhangoló futással kezdett a "Kacsáig", majd játékkal fejeződött be az idei első edzés a havas pályán, ami végig jó hangulatban telt.
Ifjúsági csapatunk idei első edzése várhatóan egy hét múlva január 25-én veszi kezdetét.
|