Hírek : Vendégsikerek a hét végén |
Vendégsikerek a hét végén
T.I. HBN 2008.10.29. 15:09
■ A vendégcsapatoknak kedvezett a hét vége, a HTE viszont ismét győzni tudott otthon.
Debrecen (HBN – T. I.) Az Északi csoport tartogatott izgalmakat a szurkolók számára, a Mikepércs Vámospércsen aratott négygólos sikert. Minek köszönhető a siker?
– Négyszer eljutottunk a kapuig és gólt szereztünk belőle – mondta a klub elnöke, Nagy Sándor. – Két jó csapat mérkőzött meg egymással – elmondta azt is, hogy a Vámospércs végig hajtott és többet támadott, de nem sikerült pontot szerezniük. A szép befejezés ellenére mégsem áll a csapat olyan bizakodóan a tavaszi szezonhoz: – A szponzorokon és az önkormányzaton múlik, hogyan tudunk majd nekiindulni a jövő évnek – mondta az elnök.
A Déli csoportban is a vendégeknek kedvezett a szerencse, hiszen a Konyár kiütéses győzelmet ért el Mezősas ellen. A hétgólos győzelemről technikai vezetőjüket, Szőke Istvánt kérdeztük. – Egy technikailag gyengébb ellenféllel szemben sikerült nagy gólarányú győzelmet aratnunk.
Ugyan nem használtuk ki maximálisan a helyzeteinket, de a szurkolóink örömére a zárómérkőzésen jól szerepeltünk – értékelte a szakember.
Hozzátette azt is, hogy megnyugtató számukra ez a győzelem és reméli, hogy a tavaszi szezont hasonlóan tudják folytatni, mint ahogy befejezték az őszit.
– Bízom benne, hogy felépülnek a sérültjeink és minél jobb helyezést tudunk elérni – mondta el Szőke István.
|